Horváth Zoltán vagyok, már 20 éve foglalkozom épületbádogozással Balatonvilágoson. Eredeti szakmám vízvezeték és csőhálózat szerelő, melyet 1989-ben tanultam az ipari szakképző- és szakmunkásiskolában.
Ezután a lakatosiparban; műhelyvezetőként dolgoztam a Gyár és- Gépszerelő vállalatnál, ahol megtanultam: hogyan lehet megfelelően koordinálni egy-egy kisebb csapatot. Első bádogos munkámat egy ismerősöm felkérésére; segédmunkásként végeztem el. Annyira beleszerettem ebbe a szakmába, hogy azóta is „fennmaradtam a tetőn”.
Hosszú éveket dolgoztam a Weiss Tető Kft.-nél, valamint több mesternél is volt lehetőségem kitanulni a bádogos szakma minden szegletét.
Azt szeretem legjobban az épületbádogozásban, hogy nincs két egyforma (ház, tető, háztető, tetőfedés, bádogozás), ezért folyamatosan nagy fokú kreativitást igényel ez a munka. Számtalan tetőn dolgoztam már, ezért biztos lehet benne, hogy nem fog meglepetésként érni az a feladat, amivel engem megbíz.
Szeretek a szabadban lenni, a szakma szeretete mellett ezért is lettem bádogos és tetőfedő. Amikor nem dolgozom, akkor legszívesebben a családommal kirándulok vagy a barátaimmal horgászom.
Az Ön Balatonvilágosi ingatlanában is előfordulhatnak tetőfedéssel kapcsolatos problémák. Igényelje ingyenes állapotfelmérésemet és előzze meg a nagyobb bajt. (Egy esetleges tetőcserének rengeteg oka lehet, kezdve a szél rongálásától egészen az anyag elöregedéséig.)
A cserepeken megjelenő hajszálrepedések, későbbi komolyabb problémákra is felhívhatják a figyelmet. A tetőfedő anyag szétmállása, eltörése pedig akár beázásokhoz is vezethet; ezért nagyon fontos, hogy a házunkat védő tető a lehető legjobb állapotban legyen.
Tetőbádogozás mellett horganyzott ereszcsatornák cseréjét is vállalom. Ezek cseréje akkor javasolt, ha az anyag elrozsdásodott vagy kilyukadt. Érdemes lehet fontolóra venni az eresz és a tetőfedő anyag cseréjét akkor is, ha az esztétikailag már nem illik bele a mai modern látképbe.
Amennyiben a horganylemez-fedés alá mész, vagy egyéb vakoló anyag kerül, akkor az sajnos könnyen tönkreteheti a lemezt. Az ilyen hibát szerencsére akár darabjában is ki lehet javítani.
Korcolt lemezfedés alapvető hibáit úgyszintén szívesen javítom. Ha esetleg a szegélyt korábban alul-méretezték, akkor ebben is tudok Önnek segíteni. A kéményszegélyeket és az ereszeket általában korcolással, forrasztással, további szegecseléssel tudom helyrehozni.
Ha Ön is szeretne biztosra menni a házán található tetővel kapcsolatban, akkor kérjen időpontot egy ingyenes helyszíni szemléhez, amelyhez aztán tételes árajánlatot is küldök.
Napjainkig számos bádogtetőt és horganyzott ereszcsatornát készítettem Balatonvilágoson és környékén. Bádogoztam több alkalommal a zánkai Erzsébet-táborban, illetve partnereim között szerepelt az Erste Bank is.
További említésre méltó referenciáim:
Bízza rám Balatonvilágosi otthona vagy vállalkozása körül fellépő bádogos munkákat.
Ha Ön is szeretne biztosra menni a házán található tetővel kapcsolatban, akkor kérjen időpontot egy ingyenes helyszíni szemléhez, amelyhez aztán tételes árajánlatot is küldök.
Az általam leginkább ajánlott márkák kiváló minőséget biztosítanak, de bármilyen „hozott”; vagy már rendelkezésre álló anyagból is szívesen elkészítem a kívánt bádogos munkát.
Az ország egyik legnagyobb - ÉMI minősítésű - bádogipari gyártócége – alumínium ereszcsatornák és horganyzott anyagok esetén legszívesebben őket ajánlom.
60 éves múltra visszatekintő nemzetközi vállalat, tetőcserepek gyártásában kiválóak.
Széles termékválasztékkal rendelkező és extra-erős tetőfedő termékeket gyártó cég, 40 év szín és alapanyag.
Csapadékvíz elvezetési rendszerek (ereszcsatornák) gyártásában kiváló, német származású cég.
Szintén ereszcsatornák, valamint egyéb tetőfedéssel kapcsolatos alkatrészeket gyártó vállalat.
A Zambelli cég vízelvezetéssel kapcsolatos kiváló rendszereit hazánkban gyártják.
Prémium fémlemezeket, tetőfedéseket készítenek.
Egyéb alapanyagok beszerzése miatt kapcsolatban állok több Balatonvilágosi tüzéppel is.
A korcolt fedés – a lapostető kivételével - bármilyen tető lefedésére alkalmas. Többféle módszer is létezik. Az egyik legkedveltebb az előkorcolt lemez, amit a helyszínen csak össze kell pattintani, egyszerűbb tetőkhöz érdemes használni.
A korcolt fedés előnye, hogy a költségesebb anyag és munkafolyamatok árán rendkívül időtálló és strapabíró.
Hagyományos állókorcos
Kislemezes fedések (lécbetétes fedések, német, belga, francia)
Kifejezetten ajánlom a Prefa termékeit, akik prémium osztrák anyagokat forgalmaznak.
Szinte az összes fővárosba látogató turista készít egy-egy lemezfedésről is fényképet, hiszen az időtállósága miatt a Parlament tetejét is ilyen technikával készítették el.
Emellett a templomok tornyait is ilyen technológiával készítik a legtöbb esetben, de a Megyeháza teteje is bádog, amelyet mellesleg én is javítottam.
Tervezzen Ön is hosszútávra, a bádog erre tökéletes anyag!
Amióta a szakmában dolgozom, még soha nem volt példa bármilyen bádogozás garanciális javításra, azonban ha mégis bármi gond adódna; természetesen visszamegyek a helyszínre és ingyenesen javítom a hibát. A beépített termékkel kapcsolatos problémára pedig magától értetődően a gyártó biztosítja a garanciát.
A munkáimra nem tudok örök garanciát vállalni, de addig maradéktalanul elvégzem javítást, ameddig fel tudok menni a tetőre (nagyon remélem, hogy még sokáig). :)
Keressen az alábbi elérhetőségek egyikén, ha professzionális bádogos munkára lenne szüksége.